- A tehén színre lép! - kiáltom Dorinának, mikor az általunk annyira tisztelt, becsült, és szeretett Zsuzsa néni feltűnik a színen. Megint az ezer és egymilliárd éves Adidas melegítő felsőjét viseli, és egy feszülős, fekete nadrágot, mellyel kidomborodnak a combján és fenekén lévő narancsültetvények. A mexikói vendégmunkások szinte integetnek róla. Szegény gyerekeknek dirigál, hogy hova hordják a papírt, mivel annyit sikerült hoznunk, mint égen a csillag. Néha ő maga is meg-megfog egyet, és nagy nehezen kivonszolja, de mivel senkire sem tudja rásózni, ezért egyszerűen lehajítja a földre, és tovább andalog. Bezzeg, ha mi, ( az ő szófordulatával éljek, ) „semmirekellő lusta hasznavehetetlen kis idióták, tavaly is mi dolgoztunk helyettetek, és nagyon becsületesen!!!”* ledobunk egyet, érted, egyetlen egyet, miközben nagyjából húszasával cipeltük kifelé a nehéz kartonokat, egyből előtör belőle a házisárkány, hogy a fröcsögő, tűzszerű, méreggel, és káromkodásokkal vegyített nyálával beborítsa a baba popsi finomságú gyermekies arcszerkezetünket. Mit ne mondjak… ő a kedvenc tanárunk, oda vagyunk érte, szinte istenítjük. **
Dorina vihogni kezd.
- Há-hát te ma nagyon kész vagy.
- Ebben van valami. - A reggeli „hulla depressziós vagyok mindjárt felvágom az ereimet és hozzám ne merjetek szólni mert nektek is segítek az öngyilkosságban vagy ha bemertek szólni akkor elfogom ordítani magam de úgy hogy még a Kamcsatka félszigeten is hallani fogják a denevérek”*** hangulatomat felváltotta valami földöntúlian csodálatos, és veszélyes hülyeség. Dorina ki hozza belőlem az „állatot”. De hisz épp ezért a barátnőm. Ha nem értenénk egymást, akkor is nem lennénk igazán jóban. De mivel sok a közös bennünk, ezért imádjuk egymást.
Nem tudom mióta lökhettük egymásnak a hülye szövegeinket, nem tudom mióta képzelhettünk hülyeségeket, hogy vajon mire gondol Miss. Múú, Akiből Elláthatnánk Oroszországot És Kínát, Minimum Hat Évig, mikor egyszer csak a gondolatok kellemetlen fertályán találtam magam.
- Hiányozni fog ez az egész szarság. – telik meg a szemem könnyel.
- Asszed’ nekem nem? – válaszol hasonlóan fátyolos látással, és megöleljük egymást…
A vége kicsit fantáziálgatásra sikerült, de így igaz. Mindenki hiányozni fog, ebből a koszfészekből, amit annyira utálok. De valami mégis ideköt. Ez a múltam, a jelenem, és már nem sokáig a jövőm. :’( Az emlékek jó dolgok. Szeretnék innen minnél többet megőrizni. A gyerekkorom utolsó éveit élvezni. Élni, szabadon, gátak nélkül. Szeretni azt, akit szeretek, és tudni, hogy ő is viszont szeret.**** De mindent nem tudok elérni. De az emlékek megmaradnak…
* A sztori a következő : Papírgyűjtés. Apu szépen odafuvaroz kocsival hétre a sulimhoz. Körülbelül egy órát állok. Közben az előttem lévő járdarész megtelik várakozó szülőkkel, és sokkal, kisebb papírcsomókkal, mint szerény személyemé. Elkéredzkedek a fizika óráról, csakhogy vigyázzak a papírra, és érjem meg azt a drámai pillanatot, mikor végre valahára ráteszik a mérlegre. Nos kivonszolják a mérleget. Kiket kezdenek el mérni? Azt, aki öt perce jött. Odaállok a drágalátos Zsuzsa néni mellé.
- Te mit csinálsz itt?
- Ügyelek a papíromra.
- Akkor ügyelés helyett pakolhatnál, akkor legalább hasznossá teszed magad.
- Ezért vannak ők itt, nem? – mutatok az évfolyamtársaimra, akik serényen hordják befelé a konténer gyomrába a papírkötegeket.
Morogva megfogok egy párat és bedobom. És ezeket még vagy hét másik követi, még végül elérnek az enyémhez. Zsuzsa drága új kérdést tesz fel :
- Mit állsz még itt?
- Várom, hogy végre lemérjék a papíromat. – eközben az évfolyam társaim rogyadozó térddel közelítettek a mérleg felé.
- Azt mi le tudjuk nélküled is mérni. Szépen lemérjük, beírjuk a 8.D-hez, és probléma megoldva, rád semmi szükség.
- 8.C – helyesbítettem, és ez maradásra késztetett.
- Jajj, akkor az, most nem mindegy? – BASZÓDJ MEG TEHÉN PAJTI.
- Nem, mert tavaly is elloptak a papírunkból.
- Nem igaz!
- De igen, a bátyámék behoztam vagy egy rakás papírt, és a fele volt ott annak, amikor kicsöngettek, és kimentem megnézni.
- Hogy hazudgálhatsz? Ennek semmi értelme, hogy itt állsz, nem csinálsz semmit, ezeknek tetejébe még hazudsz is!
- Eddig vajon mit csináltam? – kérdezem gúnyosan, hiszen ő is látta, ahogyan hordom a konténerbe a papírt.
- Te velem nem beszélhetsz így! Attól még hogy nyolcadikos vagy nincs elintézve semmi! Nincs jogod hozzá! És még hazudsz is!
- Értse már, meg hogy nem hazudok!
- Na indíts felfelé fizika órára, ott talán nagyobb szükség van rád.
- Baj, hogy meg akarom nézni, hogy mennyit hoztam? – és szólásra nyitotta volna a száját, mikor megelőztem. - Tudja mit? Leszarom ezt az egész faszom iskolát, kurvára hidegen hagy, nem érdekel mennyit gyűjtöttem, rohadjon meg maga is!
Szépen felvágtattam az osztályomba, átkozódva levágtam magam a helyemre, és előrángattam a táskámból a fizika füzetemet.
- Valami baj van? – kérdezi kedvesen Ernő bácsi.
- Nem, dehogy is. Talán úgy nézek ki?
- Hagyjuk.
És mivel tehén, és bajtársai csak úgy rugdosták a konténert, ami csak döngött, ezért drága Ernő bá’ leszólt, hogy kicsit halkabban. Valamit beszélt tehén nénivel, és egyből felém vette az irányt.
- A pletyka terjed, igaz? – kérdezem csúfondáros mosollyal, majd hevesen bólogatni kezd.
- Kérdezte, hogy a kisasszony felért-e már. Mi volt ez az egész?
Elmeséltem neki töviről hegyire, és a fél osztály engem hallgatott. Aztán ezt mondta :
- Soha nem értettem ezt a nőt, de nem is fogom.
Úgyhogy Ernő bá’ igazat adott nekem. És úgy az iskola 99.99%a is. A maradék, a tehén.
** Dorinával azt terveztük, hogy elkapjuk, és egy kanállal verjük agyon.
*** Újabb sztori : Reggel nagyban haladunk, megállunk egy ház előtt, ahonnan jönni szokott a gardedám másik fele. A nőci nem bírja a képem. És nem megint kiszúr…
- Gina ( kurvára megöllek, ha így szólítasz, én még mindig Letti vagyok ) – te nem szoktál fésülködni?
- De, egy héten egyszer – mint ahogyan azt dauerral szokás, amióta csak világ a világ.
- És látod hogy néz ki hátul a hajad? Tiszta kóc.
- Se perc alatt szemeket növesztek hátra, és megnézem.
- Nézd, nekem is dauerozva van, és mégis naponta fésülködök. ( kb. akkor csináltatta, mint én, és tök egyenes a haja. ) És lökte a hülye szövegeit, én meg oda sem figyeltem, és a végén hangosan benyögtem : JÓ!
Puffogtam egy sort a barátnőmnek arról, hogy okoskodni én is tudok, meg hogy tök felesleges volt, úgysem fogom úgy csinálni, ahogyan ő, mert még egy pár hónapig én göndör hajat akarok, és hogy három fodrász szavát úgy sem tudja meghazudtolni akármit is mond. Barátnőm szépen lemaradt tőlem, de nem vettem észre. Aztán mikor hátrafordultam, ő már a nőcinek ecsetelte, hogy én mit mondtam.
- Én ezeket nem azért mondtam, hogy megsértődj.
- Nem sértődtem meg, csak felvételi közepén, amikor eldől az, hogy hova vesznek fel, pont a hajamat fogom igazgatni, hogy hogy áll, hogy mossam, hogy töröljem, hova rakosgassam a tincseimet, őszintén LESZAROM a hajamat, de geci magasról!
Nálam ezzel a beszélgetés befejezett volt.
**** Esélytelen dolog…
Hát ez volt a mai napom :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése